Digitalizáció: hol tartanak most a magyar vállalkozások

  • A digitális átalakulásra összpontosító cégek gyorsabban növekszenek, ügyfeleik számára jobb, gyorsabb és magasabb minőségű szolgáltatásokat képesek nyújtani, ami érdemi versenyelőnyt jelenthet számukra.

  • A hazai kis- és középvállalkozások digitális érettsége ugyanakkor az elmúlt évek kutatásai alapján elmarad a kívánt szinttől.

  • A vállalkozásnak érdemes saját felkészültségüket megvizsgálnia, illetve azonosítani azokat a pontokat, ahol indokolt lenne előre lépni, a következő időszakban ugyanis lesznek a felzárkózást segítő támogatási programok.

Peak logó fekete neonzöld háttéren

Peak

2024. nov. 19.

Peak logó fekete neonzöld háttéren

Peak

2024. nov. 19.

Peak logó fekete neonzöld háttéren

Peak

2024. nov. 19.

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizáltságát 2020 óta vizsgálja a Digimeter felmérés. Az eddigi eredmények nem mutattak érdemi elmozdulást a digitalizáltság szintjében. A Digimeter projekt egyik főtámogatója a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az idei kutatást értékelve jelezték: 

a hazai kkv-k nem igazán tudnak fejlődni ezen a területen, holott a vállalkozások számára a digitalizáció a fejlődés és a versenyben maradás alapvető feltétele. 

Nézzük mit mutattak az adatok! 

A vizsgált hat terület

A Digiméter főindexének az értéke 2020 óta a 40-41-es érték között állt egy 100 pontos skálán. A főindex hat alindex értéke alapján képzik. A vizsgált hat terület 

  • a digitális jelenlét, 

  • a digitális mindennapok, 

  • a vállalkozásvezetés, 

  • az értékesítés és marketing, 

  • a digitális pénzügyek, illetve 

  • az informatikai biztonság. 

A 2024-ben februárban végzett kutatásban 600 cég vett részt, amelyek foglalkoztatotti létszáma 5-249 fő, árbevétele 10 millió és 18 milliárd forint között alakult. 

A hat különböző területen a 2024-es felmérés alapján tovább nőttek az egymáshoz viszonyított különbségek. A digitális pénzügyek területén további fejlődés volt megfigyelhető, míg a korábban is sereghajtó marketing és értékesítés a korábbiakhoz képest is visszaesést mutatott. Az alábbiakban a 2024-es felmérés hat területre vonatkozó megállapításait foglaljuk össze.

Digitális jelenlét (alindex értéke 2024-ben: 39)

A 2024-es mérés alapján csökkent azoknak a vállalkozások aránya, amelyek rendelkeznek honlappal, illetve webáruházzal. A felmérésben résztvevők 72 százalékának volt saját weboldala a 2022-es 79 százalékkal szemben. (A saját weboldal készítésről itt írtunk részletesen)

A korábbi visszaesés után érdemben nőtt viszont a Google Cégprofillal (34%) rendelkező vállalkozások száma, ennek tartalmát azonban lényegesen ritkábban tekintik át a vállalkozások, mint az a 2022-es felmérés alapján megállapítható volt. A fiókkal rendelkezők közel kétötöde (37%) csak alkalmilag néz erre rá.

Digitális mindennapok (alindex értéke 2024-ben: 42)

Az elmúlt három évben összességében csökkent a vállalati szervert használó cégek aránya, azonban míg 3 éve feleannyian alkalmaztak felhő-alapú verziót, addig mostanra kiegyenlített a fizikai és a felhő-alapú szerverek használati aránya. Ezzel párhuzamosan nő ugyan a cégek számára fejlesztett saját mobilalkalmazások használata, de ezek aránya továbbra is rendkívül alacsony (9%) a cégvilágban. 

Vállalkozásvezetés (alindex értéke 2024-ben: 36)

A vállalatirányítási rendszert használók aránya (35%) a 2022-es kiugrás után visszarendeződött a 2021-es szintre, ugyanakkor valamivel többen alkalmaznak felhőalapú vagy hibrid megoldást, mint a korábbi években. Visszaesett azon cégek aránya is, amelyek rendszeresen figyelik a működésük közben keletkező adatokat, hogy azokat később döntéshozáshoz használják fel, ugyanakkor a döntő többség legalább eseti jelleggel rápillant ezekre. 

A digitális adatkövetés a mesterséges intelligencia alapú fejlesztésekhez is elengedhetetlen lenne a kutatás megállapításai alapján. Az adatmonitorozás elsődleges felülete továbbra is az Excel vagy más táblázatkezelő (69%), papíralapú összesítést viszont már csak a cégek negyede (24%) alkalmaz, ami szignifikáns mértékű csökkenést jelent a korábbi évekhez viszonyítva.

Értékesítés és marketing (alindex értéke 2024-ben: 14)

Tovább romlott az eddigi években is a leggyengébb eredményt mutató alindex értéke: 2024-ben mindössze 14 pontot elérve. A kkv-k fele egyáltalán nem folytat hirdetési tevékenységet, kétötödük (42%) online hirdet (többségében egyetlen csatornán), 22 százalék pedig offline. 

Az alindex visszaesését elsősorban az online értékesítés hiánya okozza: a kkv-k ötödénél (20%) csak árajánlat-kérési lehetőség van a weboldalon és mindössze nyolcaduknál (13%) áll rendelkezésre webáruház. Tízből hét cég (70%) egyáltalán nem is értékesít interneten keresztül.

Digitális pénzügyek (alindex értéke 2024-ben: 65)

Ez az egyetlen alindex, amely szignifikáns emelkedést produkált a legutóbbi adatfelvételhez viszonyítva – akkor 61, most 65 pont lett az értéke. Tízből kilenc (88%) vállalkozás vesz igénybe online szolgáltatást a folyószámla-vezető bankjánál, tízből hatan (61%) pedig banki mobilalkalmazást (is) használnak, utóbbi arány jelentős növekvő tendenciát mutat 2021 óta. 

2020 óta folyamatosan nő az elektronikus számlát kibocsátó és befogadó cégek aránya is (2020: 44%; 2021: 48%; 2022: 51%; 2024: 67%).

Informatikai biztonság (alindex értéke 2024-ben: 54)

Az alindex 54 pontja nem jelent változást 2022-hez képest. Minél nagyobb egy cég (létszám és árbevétel alapján), annál komolyabban veszi ezt a területet. A VPN használati aránya (19%) a 2022-es visszaesés után újra emelkedett, az automatikus biztonsági mentést készítő cégek aránya azonban a korábbi növekedés után 2024-re visszaesett, tízből három (29%) cégnél nem készül mentés, vagy nem tudnak róla a kollégák.

A Digitális pénzügyek esetében a fejlődést elősegítik a különböző előírások is, míg a többi terület inkább a vállalkozás egyedi döntéseire van bízva (például közösségi média jelenlét, távmunka, online értékesítés, mobilalkalmazások használata). 

Lépniük kell a vállalkozásoknak

A felmérés alapján egyértelmű, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyek versenyben akarnak maradni azonosítaniuk kell azokat a területeket, ahol mielőbb lépéseket kell tenniük. A 2024-ben meghirdetett Demján Sándor Programban lesznek a digitalizáció előmozdítását ösztönző támogatások, amelyek segítséget jelenthetnek ebben. 

Az aktuálisan elérhető pályázatokról rendszeresen találsz információt a BUPA blogon. Amennyiben pályázni szeretnél figyelmébe ajánljuk a BUPA platform pályázatokhoz kapcsolódó szolgáltatásait. A workshopokon elismert szakértők mutatják be a lehetőséget, akik a résztvevők a kérdéseire is választ adnak. Emellett elérhető már a BUPA előzetes forrásjogosultság-vizsgálat funkciója is, amely segítségével egy online folyamaton keresztül néhány perc alatt ellenőrizhető megfelel-e a vállalkozásod a pályázati feltételeknek. 